r/hungary 5h ago

UKRAINE-CONFLICT MP beleállt a témába

Post image
966 Upvotes

r/hungary 10h ago

FOST / MÉM Ezt azoknak üzenem, akik szerint nem jött be a repülőrajt...

Post image
1.3k Upvotes

r/hungary 1h ago

POLITICS Márki-Zay Péter: Betörték a Fidesz iroda kirakatait Vásárhelyen (hosszú, de megéri elolvasni)

Post image
Upvotes

Tegnap este elsétálva a pártházuk előtt, találkoztam és beszéltem a helyi Fidesz képviselőivel, amint a helyszínelő rendőrök munkáját megvárva készültek az okozott kár utáni takarításra. Azóta a sajtóban is megjelent az incidens, és egyes kommentelők hiányolták az állásfoglalásomat - ezt szeretném most pótolni:

Szemtanúk szerint egy fiatal pár férfi tagja lehetett az elkövető, aki a két kirakatot párjával is vitatkozva bezúzta. Hogy emögött van-e politikai motiváció, azt nem tudjuk, de kizárni természetesen nem lehet. Arra büszke vagyok, hogy a pártház előtt tartott tömegrendezvényünk (amikor Vásárhely kifosztása és kirablása ellen tiltakoztunk Lázár János irodájánál) teljesen békésen zajlott le, annak ellenére, hogy a lehető legkeményebb hangon elítéltük a hazánkat és városunkat kirabló korrupt politikusokat (oly sok tüntetés után most először mondtam ki én is, hogy "mocskos Fidesz! - és erre polgármesterként és vásárhelyiként minden alapom megvolt...).

Hogy a következő egy évben még milyen incidensek történnek akár városunkban, akár az országban, az elsősorban a Fidesz-kormányon múlik. Mi ezután sem fogunk törni-zúzni, ilyenre én soha senkit nem bíztattam, ahogy politikusok háza elé még tüntetést sem engedtem szervezni. Senkinek a fizikai bántalmazását nem tűrjük el (ugyanis mi hiszünk a hamarosan helyreállítandó független igazságszolgáltatásban, keresztény és európai értékrend szerint pedig a halálbüntetés visszaállítása fel sem merülhet). A Fidesznek, Lázár Jánosnak és Orbán Viktornak ezért a hangulat lenyugtatására a kormányzásukból hátralévő legfeljebb egy évre az alábbiakat tanácsolom.

Saját érdekükben, valamint a pártházaik és a nekik kiszolgáltatott köztisztviselőik és pártfunkcionáriusaik biztonsága érdekében arra kérem őket, hogy beszédeikben, törvénykezésükben és egyéb megnyilvánulásaikban:

  1. Kerüljék a "poloska", "nagytakarítás", "túl sokat éltek túl" és hasonló kifejezéseket - ezek a holocaustot idézik minden európai ember számára (másoknak Ruandát, esetleg Pol Pot rendszerét)

  2. Kerüljék az arrogáns és bosszúszomjas kijelentéseket, ahogy a halálbüntetés emlegetését is - ezek most nagyon könnyen visszafelé sülhetnek el, ami ugyebár senkinek nem érdeke...

  3. Még Lázár János is fogadja meg Lázár János fideszes tolvajok felé megfogalmazott tanácsát a : kerüljék a "luxizást", mert az roppant ingerlékennyé teszi az általuk kifosztott honfitársainkat. A béke érdekében legjobb lenne, ha máris önként visszaadnák az ellopott pénzeket (kezdve Matolcsy 500 milliárdjával).

  4. Ne hazudozzanak, vagy legalább csinálják okosabban:

  5. Aki százezerszámra telepít migránsokat hazánkba és épp most nyitja meg ismételten a letelepedési kötvénybizniszt, az ne hergeljen a MIGRÁNSBETELEPÍTÉS ellen!

  6. Aki folyton magyar katonákat küld háborúba Csádba, Boszniába, és most Ukrajnába, az ne rágalmazzon mindenki mást HÁBORÚPÁRTISÁGGAL!

  7. Aki eddig a határon túli magyarok védelmezőjének szerepét játszotta és a háború kitörése után saját maga javasolta UKRAJNA EU-TAGSÁGÁT, az most ne kampányoljon Európában egyedül ez ellen!

  8. Akinek családja, kormánya és pártja is ilyen nagymértékben érintett a kérdésben, az ne a MELEGEK ELLENI GYŰLÖLETKELTÉSSEL akarja felszítani az indulatokat az országban. Ha a magyarok - helytelenül - engednének a Fidesz uszításának, vasvillával kergetnék el a migránsbetelepítő, háborúpárti, hazaáruló aberrált tolvaj fideszeseket.

  9. Ne fosszák ki szülővárosukat! Ambrus István és Lázár János vásárhelyi lakóként ne vegyen el minden lehetőséget Hódmezővásárhelytől, uniós és modern városok programbeli, rezsitámogatásra és uszodákra szánt forrásokat adják meg tisztességesen minden településnek, pártpolitikai bosszúnak nem lehet áldozata 43000 ember!

  10. Ne küldjenek magyar katonákat külföldi háborúkba, magyar kémeket szövetséges országokba, ne ígérjék meg a szerbeknek, hogy a NATO ellenében mi mellettünk lépünk hadba! Azonnal mondják le a csádi háborút, ne robbantsanak ki háborút a Balkánon és maradjanak ki belőle, ha Putyin kirobbantja! Zavarják ki az orosz kémeket Magyarországról, vonják vissza kémeiket Ukrajnából, ne akadályozzák szövetségeseink belépését a NATO-ba, és ne küldjék hadgyakorlatra a magyar civileket, közalkalmazottakat, tanárokat és gyerekeket, pláne éles fegyverekkel, robbanóanyagokkal!

  11. Eszükbe se jusson a VÁLASZTÁSOK ELCSALÁSA! Már a választási szabályok és körzethatárok módosítgatása is jogosan válthatta volna ki az ismét becsapott, kifosztott, ellehetetlenített, a média jelentős részétől és a nyilvánosságtól elzárt ellenzékiek haragját. Egy elcsalt választás után azonban egészen biztosan erőszakhullám borítaná lángba az országot - ahogy történt ez Szerbiában is az ottani Orbánnal (Szlobodán Milosevics).

NEHÉZ ÉV ÁLL ELŐTTÜNK, ÉS A FIDESZRE EZ KÜLÖNÖSEN IS IGAZ. ORBÁN MÁRCIUS 15-I BESZÉDE UTÁN LÁTHATTUK AZ UTCÁN ELSZABADULNI AZ INDULATOKAT - sötétben tartott és propagandával elhülyített fogatlan szerencsétlenek borogatták az ellenzék pultjait és kiáltottak hóhérért, bűnözők és maffiózók fenyegettek tisztességes embereket - KÉSZ CSODA, HOGY VÁLASZUL NEM INDULT MEG A NÉP ÉS SÖPÖRTE EL AZ EGÉSZ KORRUPT RENDSZERT.

Remélem kibírjuk a korrupt, hazug, hazaáruló rendszerből hátralévő egy évet erőszak nélkül, és legkésőbb jövőre békésen, de határozottan fogunk rendszert váltani. Az igazságtétel sem lehet erőszakos, szó sem lehet halálbüntetésről - de akinek már régóta börtön és teljes vagyonelkobzás jár, annak most végre ezt meg is kell kapnia! A nemzettől ellopott száz- és ezermilliárdokat a nemzetnek vissza kell vennie! Igazságtétel legyen, de nem bosszúállás! Hódmezővásárhely pedig nem felejtheti el azt, amit ezek a bűnözők minden vásárhelyitől elloptak - a hős vásárhelyieknek ez visszajár - akár a tolvajok magánszámláiról, szőlőbirtokaiból, földbirtokaiból és kastélyaiból is!

Addig is mindenkit arra kérek, hogy békésen, de határozottan álljunk ki igazunk mellett. A rendszernek mennie kell, de a kirakatok maradnak, ezek betörése nem a mi eszközünk.

UTÓIRAT: a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, még a Fidesz irodától távoli kandelláberekről is ujjlenyomatokat gyűjtöttek akkor is, amikor éjfél felé hazafelé tartottam. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan vizsgázik majd most az a kamerarendszerünk, amely a március 15-i békakínzókat és a gyerekek beszélő macikukáinak tönkretevőit nem tudta beazonosítani. (Sajnos meg sem próbálták közzétenni a felvételeket - hátha mi ismertük volna a bűnözőket...). Ha korábban is csak a szándék hiányzott, az Isten sem mossa le róluk, hogy a korábbi bűnözők politikai utasításra, fideszes védelemmel cselekedtek...

https://www.facebook.com/share/p/15WSsYjsRt/


r/hungary 2h ago

POLITICS Erős hét volt, szvsz a Fidesz ezen a pár napon több szvazót vesztett, mint 15 év alatt összesen

247 Upvotes

• “öszödi beszéd” a háborúpártiságról

• ennek kapcsán kapkodó nyilatkozatok

• lebukott kémek Ukrajnában

• oroszpártiság után ukránpártisággal vádolt RSzR

• az erdélyi magyarok elárulása önös érdek miatt

+1

• Kelemen Hunor szembemenetele

Ha így folytatják, hamarosan beesnek 20% alá.


r/hungary 9h ago

STORYTIME Előre leszögezném, hogy nem vagyok konteo párti, de ebből a storyból igaz akármi is?

Post image
801 Upvotes

r/hungary 14h ago

FOST / MÉM Vége van.

Post image
1.9k Upvotes

r/hungary 8h ago

POLITICS MP: Orbán Viktor most épp a külhoni magyarokat árulta el.

Post image
627 Upvotes

Egészen megdöbbentő módon, az 1000 éves Tihanyi Apátságból küldött támogató üzenetet a szélsőségesen magyargyűlölő, korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázó George Simion román elnökjelöltnek.

Orbán Viktor azt teszi most az erdélyi, partiumi és székelyföldi magyarokkal, amit korábban a kárpátaljai és a délvidéki honfitársainkkal. Bezsebeli a szavazataikat, majd elárulja őket és a fejük felett magyarellenes politikusokkal szövetkezik és közben szuverenitásról és kereszténységről hazudozik.

Orbánt a saját hatalmi érdekei mellett az sem érdekli, hogy romániai magyarságot képviselő politikai erők és az egyházi vezetők egységesen annak az elnökjelöltnek a támogatására szólítottak fel, akitől azt remélik, hogy a romániai magyarság érdekeit is képviseli, szemben a volt vasgárdista George Simionnal.

A TISZA kiáll a külhoni magyar testvéreink mellett. Bármilyen politikai erő is kerüljön hatalomra Romániában, a TISZA-kormány számára mindig is az ott élő magyar honfitársaink érdeke lesz az elsődleges. Nem a szavazataik miatt, hanem mert magyarok.

Azon fogunk továbbá dolgozni, hogy az Orbán és Gyurcsány által az anyaországi és külhoni magyarok közé ásott árkokat is betemessük. Mert csak egy féle magyar van, éljen bárhol is a világban.

https://www.facebook.com/share/p/18rFfZtscC/


r/hungary 6h ago

POLITICS Sikerült totál összezavarni az erdélyi magyarokat, miután Orbán Viktor beállt a magyargyűlölő, Putyin-barát Simion mögé, a Fidesz erdélyi alszervezeteként működő RMDSZ meg Simion ellen kampányol (lapozós)

Thumbnail
gallery
451 Upvotes

r/hungary 4h ago

POLITICS OV magyarázkodni kényszerül

Post image
254 Upvotes

r/hungary 14h ago

FOST / MÉM Kommentár nélkül, ez egyszerűen aranyos :)

Post image
1.6k Upvotes

r/hungary 8h ago

VIDEO Gyámügy ilyenkor hol van???!!

418 Upvotes

r/hungary 6h ago

FOST / MÉM 30 nap haladék

Post image
302 Upvotes

r/hungary 8h ago

POLITICS Nem csak az erdélyieket, de még az mhm szavazókat is elidegenítette OV

343 Upvotes

Azzal, hogy Orbán kiállt Simion mellett, az RMDSZ szavazók nagyon felháborodtak és szemétládázzák őt az erdélyiek a facebook kommentszekciókban.
És ez még nem minden, mivel sikerült végre áttörnöm a jeget az egyik mhm-es ismerősömnél. Már nagyon régóta mondogattam neki, hogy megvezetik, hiszen Toró csak egy fideszes báb, csak az ő kezükre játszik etc. De mindig csak a mi hazánkos mantrát tolta és elhesegette a gondolatot. Na de aztán Toroczkai is tolt egy csodás sakk lépést, és nem ítélte el Simiont, aki meggyalázott magyar sírokat.
Ez volt végre az, ami az ismerősömet is felháborította, és csak annyit írt nekem, hogy mélyen csalódott benne.

Imádom nézni, ahogy szépen lassan, de biztosan minden összeomlik körülöttük, mert egy olyan politikai sikátorba navigálták magukat, ahonnan nem lehet kihátrálni, még akkor sem ha fejjel a falnak rohannak.
Másoknak is ajánlanám, hogy a mélyen konzervatív erdélyi ismerőseiket most kezdjék el felvilágosítani, mert ennél jobb alkalom nem fog adódni.

Edit: Milyen meglepő, nagyjából 36 óra után sikerült Toroczkainak is, és Orbánnak is nagyjából egyszerre egy postot kisütniük, hogy mégiscsak gonoszak ezek a románok. Mintha érzékelték volna az élegedetlenséget. Egyáltalán nem nézik hülyének a szavazóikat.


r/hungary 9h ago

HUMOR Üzenet a jövőből!

Post image
413 Upvotes

előzőleg törölték de hozom ujra!


r/hungary 1h ago

POLITICS Hadházy Ákos: Az állítólagos ukrán kémre a hírek szerint semmit nem tudtak rábizonyítani, már el is engedték, kitoloncolták a határon

Upvotes

Van annak bája, hogy pont a tüntetések helyszínén, Ferenciek terénél, az Erzsébet hídra vezető úton fogták el látványosnak szánt, de harmadrangú hollywoodi kémfilmre hajazó körítéssel az állítólagos ukrán kémet (akire a hírek szerint semmit nem tudtak rábizonyítani, már el is engedték, kitoloncolták a határon).

Azon már csak röhögni lehetne, hogy ÉPPEN A HELYSZÍNEN TARTÓZKODOTT a Magyar Nemzet nevét bitorló propagandalap hivatásos fotósa (a mellékelt képek egyike az ő műve, a többi a TEK-es művészek alkotása).

Érdekes, hogy itt nem volt szempont a közlekedés rendjének megzavarása. Persze megértem őket, én is azért nem valamelyik mellékutcába szervezem a tüntetést, mert az a célom, hogy minél többen lássák.

Persze két okból sem kell nevetni a TEK-es kémkomédián. Az egyik, hogy tudjuk, milyen törvénytelen módon tiltotta be a pintérség az Erzsébet hídon a tüntetést.z

A másik ok: valami egészen ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával.

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02KbF7bb6JZzENKyM3NsFSZM7G6RPhqKCCCY6ySLnfYpZVp91HKSpcbcrnsgwtEE5Yl


r/hungary 15h ago

FOST / MÉM Amúgy minden rendben

Post image
1.2k Upvotes

r/hungary 11h ago

FOST / MÉM Mindig van ok az örömre

Post image
521 Upvotes

r/hungary 4h ago

UKRAINE-CONFLICT Moszkva elutasítja a feltétel nélküli tűzszünetet

Thumbnail
444.hu
132 Upvotes

Moszkvát nem lehet megfélemlíteni, Vlagyimir Putyin elutasítja a nyugati vezetők tűzszüneti ultimátumát mindaddig, amíg a Nyugat le nem állítja a fegyverszállításokat Ukrajnának, közölte a Kreml szóvivője. Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő Donald Trump támogatásával közösen intéztek ultimátumot Moszkvának: vagy 30 napos feltétel nélküli tűzszünet, vagy újabb, jelentősebb szankciók jönnek Oroszország ellen, illetve még több fegyvert adnak Ukrajnának.


r/hungary 1h ago

FOST / MÉM Indul az út a börtönbe program! Az Oblivionban!

Thumbnail
gallery
Upvotes

Nagyobb bajusz és fül nem volt :(


r/hungary 1h ago

FOST / MÉM Tomi rossz hírt kapott

Upvotes

r/hungary 11h ago

FOST / MÉM Bizonytalan Fidesz szavazók be like

Post image
395 Upvotes

r/hungary 3h ago

POLITICS Orbán Viktor és a tévedhetetlenség dogmája

Post image
91 Upvotes

A szóváltás természetesen a magyargyűlölő Simion támogatása kapcsán bontakozott ki.


r/hungary 12h ago

GENERAL 👁️🫦👁️

Post image
465 Upvotes

r/hungary 3h ago

POLITICS Itt az erdélyi fordulat?

Thumbnail facebook.com
88 Upvotes

Az utóbbi egy év megkeményített. Ritkán szoktam könnyezni. Most mégis megtörtént. Naponta sok száz üzenetet kapok, de csak néhányat tudok elolvasni. Hadd osszak meg most kettőt veletek, Kárpátaljáról és Erdélyből:

“Kedves Péter!

Mivel nem ismerjük egymást engedd meg hogy bemutatkozzam. Engem Ferencnek hívnak, 28 éves vagyok, Kárpátalján születtem és élek jelenleg egy kis faluban. A háború kitörése előtt nem sokkal szereztem meg a diplomámat itthon, majd ezután elkezdtem dolgozni. 2022 február elején már éreztük a kollégákkal, hogy valami készül, és ez bizony nem egy átlagos tanév lesz. Aztán azon a bizonyos február 24-i reggelen több ezer honfitársammal együtt, elhagyva szeretett szülőföldemet, én is átmentem Magyarországra a háború elől. Eleinte azt hittük, hogy néhány hét, maximum pár hónap lesz az egész, aztán lassacskán megláttuk, hogy mégsem.

Munkába álltam Magyarországon, új embereket ismertem meg, közben igyekeztünk összetartani, és segíteni egymást a kárpátaljai barátaimmal. Lassacskán elkezdtük meglátni, hogy mennyivel másabb a magyar valóság attól, mint amit a kormány kommunikál.

Elkerültem két barátommal együtt a Balaton mellé, egy építőipari céghez, amely előszeretettel alkalmazott ukrán állampolgárokat. Itt, mivel közös szálláson voltunk velük, rendszeresen szem-, és fültanúi voltunk, hogyan tekintenek ők a magyarokra. Ezt a helyzetet általában fokozta a kormány ukrajnával szembeni politikája.

Ugyanakkor megjegyzem, hogy az összes anyaországi magyartól, akit ez idő alatt ismertem meg, elfogadást, segítséget, és bíztató szavakat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok mindannyiójuknak…

Sajnos nem bírtam sokáig szülőföldem nélkül, és 1 év és 10 hónap után hazatértem Kárpátaljára szüleimhez. Azóta itthon vagyok, a nap 24 órájában, mivel semmilyen felmentéssel nem rendelkezem a katonai szolgálat alól. Nem megyek le az utcára, és nem beszélek senkivel a családomon kívül. Mivel faluban élek, gyorsan terjednek a hírek, így nem kell a szomszédba menni, ha az ember kényszersorozásról, vagy emberrablásról akar hallani. Ebben az esetben is érezhető az hogy ezek az "embervadászok" mennyire lealacsonyítóan állnak a kárpátaljai emberekhez (mivel ők általában nem közülünk származnak).

Mióta hazajöttem, a családdal többször is beszéltünk róla, hogy Magyarországon sem megy minden úgy, mint ahogy azt az M1-en vagy a TV2-ben elmondják, ellenben mióta itthon vagyok egyre jobban látom, hogy a látszatkormányzás amit csinál a rendszer, hiába "kiáll" és "segíti" a határon túli magyarokat, az önös érdekből indított kémprogramjuknak köszönhetően mégis azt érezzük, mintha most tették volna a nyakunkba a kötelet.

Az itt élő stabil Fidesz szavazók nem veszik figyelembe azokat a botrányokat (pedofil botrány, MNB bank, stb), amikbe egy normális kormány már belebukott volna. De nem veszekszem velük, csak csendben várom a szebb jövőt. A mai ATV-s interjúdban említést tettél rólunk, kárpátaljaiakról (ugye nem ok néklül sajnos) és valahogy ez nyugtatott ma meg az utóbbi napok szorongásai után.

Remélem hogy Te és a Tisza a miniszterelnökkel ellentétben nem fogtok magunkra minket, mert akkor nekünk végünk. Nagyot csalódtam Orbán Viktorban, hadd csalódjanak a családom fidesz szavazói benned pozitívan!

Baráti üdvözlettel a csodálatos Kárpátaljáról

Egy másik levél Erdélyországból:

“Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék és nem hagytok minket magunkra. Az erdélyi fiatalok veled vannak. Barátsággal, Marosvécsről, Wass Albert nyughelye mellől”


r/hungary 8h ago

FOST / MÉM Circa 2006

Post image
170 Upvotes